3. fejezet - Néhány csepp vér

Halihó Drágaságaim!

Mint látjátok elkészült a 3. fejezet és csak arra vár, hogy elolvassátok, s persze hogy véleményezzétek! Ugye megteszitek neki ezt a kis szívességet?

FONTOS!

Kinek van kedve egy kis játékhoz?

Arra gondoltam szórakozhatnánk egy pöppet és még ajándék is járna érte, persze ahhoz jól kell teljesíteni! *vigyor*

Hogy miről is lenne szó pontosan?

A fejezet alján megtaláljátok a kis ismertetőt!

Oldalt pedig szavazhattok!

A kérdés egyszerű: Legyen játék vagy ne legyen?

Jó olvasást mindenkinek!

Üdv. P. Sawyer

Néhány csepp vér

Paul szemszög

Már több mint öt hónap telt el az óta, hogy elhagytam La Pusht. Több városban is megfordultam, de sehol sem maradtam huzamosabb ideig. Minden helyen ugyan azt kerestem, de ennyi idő elteltével rá kellett jönnöm bármerre megyek is, azt amire a legjobban vágyom sehol sem fogom megtalálni. Hetekig éltem farkasbőrben és bolyongtam az erdőkben. Könnyebb volt állatként létezni, átadva magamat az ösztöneimnek és nem érezni a fájdalmat, ami a veszteség miatt nyomta a szívem. Állatként gondolkodtam, állatként táplálkoztam. Az utóbbit eleinte nehéz volt megszokni, de bármit megtettem volna, csak ne kelljen Jamie-re gondolnom.

Miután elegem lett a vadászásból, a nyers hús ízéből emberalakot öltöttem és csak néhanapján változtam át. Megpróbáltam letelepedni Portlandben, de képtelen voltam beilleszkedni abba a közösségbe. Kívülállónak éreztem magam és egyszerűen nem találtam a helyem. Ismerkedni persze lett volna lehetőségem nem is egy alkalommal, de egy nő sem tudott lázba hozni. Voltak alkalmak, amikor az utcát járva látni véltem az én gyönyörű Jamie-met, de mikor közelebbről megnéztem magamnak rá kellett jönnöm, hogy csak a képzeletem játszott velem. Nem ő volt egyik sem csak gyenge hasonmások, még ha ez kegyetlenül hangzik is.

Beálltam dolgozni az egyik autószerelő műhelyben, de hiába volt az a sok munka a gondolataimat nem kötötte le, így ott sem maradtam túl sokáig.

Hosszú ideig nehezteltem magamra, amiért nem vettem hamarabb észre, hogy Jamie-vel nincs minden rendjén. Haragudtam rá, amiért nem mondta el korábban, hogy baj van, és ami a legnevetségesebb, legabszurdabb az az, hogy dühös voltam, amiért nem volt hajlandó vámpírrá válni a kedvemért. Annyira biztosan éreztem, hogy mindez semmit sem változtatott volna az érzéseimen, ugyan úgy szerettem volna, mint előtte. Velem maradhatott volna, de nem tette…

Persze idővel rájöttem, még ha előbb meg is tudom az igazságot, akkor sem lettem volna nagyobb segítség. Ő akkor is itt hagyott volna, és én akkor is éppen úgy szenvednék, mint most.

– Nyolc dollár és harmincnyolc cent. – Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy fogalmam sem volt arról mióta szólongathat a pénztáros hölgy. Hátravetette vörösen izzó fürtjeit, zöld szemében pedig ott volt a már jól ismert csillogás. Nem vagyok vak, tudom mikor akadok olyan nőre, aki bármit megtenne azért, hogy egy éjszakára úgy tegyek, mintha szeretném őt.

– Köszönöm, szia! – Átnyújtottam neki a pénzt majd kiléptem az üzlet ajtaján. Csalódottnak látszott, de egyáltalán nem érdekelt. Beültem az autóba, amit még a munkahelyemen adtak. Mivel ma nem kellett dolgoznom vissza mentem a lakásba, amit itt tartózkodásom alatt bérelek. Csupán egyetlen apró szoba és fürdőszoba van benne. Jelenleg azonban nincs is szükségem többre. Ilyenkor, amikor teendő nélkül maradok sokkal nehezebb átvészelnem a napot. Hiába teltek el hónapok az üresség továbbra is ott tátong a lelkemben és nagyon úgy tűnik nem is akaródzik eltűnni onnan. Bár Jamie már nincs köztünk a bátyaival való kapcsolatom nem szűnt meg. Rendszeresen érdeklődnek felőlem, ahogyan én is felőlük. Miután sikerült előkotornom a telefonomat, kikerestem Lucas számát, már egy ideje nem beszéltünk.

– Hello, Paul! – A hangja fáradtnak tűnt akárcsak az eddigi beszélgetéseink alkalmával. Ahogyan én is, úgy ő is a munkával próbálta elterelni a gondolatait.

– Hello! Mi a helyzet Forksban? – Nem titok, hogy vannak emberek, akik hiányoznak a régi életemből, de nem igazán éreztem itt az idejét annak, hogy újra visszamenjek oda. Vissza abba a házba.

– Nem mondanám, hogy sok minden változott. Én dolgozom, ahogyan mindig.

– És Nathan? – Szerintem egyikünk sem gondolta volna, hogy ilyen mértékben kikészül majd a srác. Persze mindig is tudtam, hogy a kapcsolatuk igazán különleges volt.

– Hát nem mondanám, hogy jobban, de most már legalább néha bemegy az egyetemre, vagy csak úgy kimozdul a házból.

– Ez már némi haladás. Na és mi van Cullenékkel, jól viselkednek? – Ritkán azért felőlük is érdeklődöm, persze az elmúlt évek alatt nem szegtek szerződést, de sosem lehet tudni, hiszen ahogy mondani szokták, az ördög nem alszik.

– Nyugi jól viselkednek, már amennyire én tudom! Különben is Jacob szinte minden nap náluk lóg, úgyhogy nem hiszem, hogy aggódnod kéne miattuk. – Ez azért külön megnyugvást adott számomra.

– Most mennem kell, köszi az infókat! Hamarosan beszélünk, szia.

– Rendben, szia! – Kinyomtam a készüléket és egy hatalmas sóhaj kíséretében elterültem az ágyon. A rugó elég lestrapált volt már, a kárpit pedig elnyűtt. Nem valami kényelmes, de tekintve mennyit alszom nem is számít igazán.

Az ablakon át láthattam a sötétségbe borult eget, a Holdat, ami bevilágította a szobát. Ismét rám tört a honvágy.

Amira szemszög

El sem hiszem, hogy eltelt újabb két hónap. Mostanra elég jól beilleszkedtem az itteni társaságba és néhány remek barátra is szert tettem. A munkahelyem még mindig meg van, és bár azt hiszem nem ez álmaim munkája, arra pontosan megfelel, hogy némi pénzhez jussak, és amíg Paul házában lakom fizethessem a számlákat. Paulról most sem tudok többet, mint mikor ideköltöztem. Sem egy fénykép sem egy telefon, nagyon úgy tűnt, egyhamar nem tér haza.

Amikor éppen nem dolgoztam Jacobbal vagy Daviddel lógtam, de Emilyvel és Leah-val is jól kijöttem, ami a legtöbb ember szerint felér egy igazi csodával. Állítólagosan Leah nem az a barátkozós típus. Mindenesetre én kedvelem, és a jelek szerint ő is engem. Pár alkalommal itt is aludt, átdumáltuk az éjszakát, és persze reggel alig bírtam felkelni. Holnapra is megbeszéltük, előtte meg egy kis mozi és kajálás. Ez alkalommal viszont David és Matt is velünk tart. Matt David ismerőse és általa már a miénk is. Ő és Leah tagadhatatlanul vonzódnak egymáshoz, de a barátnőm valami számomra egyelőre ismeretlen okból túlontúl visszafogott és bizonytalan. Ami Davidet és engem illet… a kémia mindenképpen ott van közöttünk, de flörtölésen és jó beszélgetéseken kívül nem történt semmi. Na, jó ez nem egészen igaz! Csókolóztunk, ami jó volt, mi több nagyon jó, és ha rajta múlik tovább is mentünk volna. Az óta persze kissé feszültebb körülöttünk a légkör, de továbbra is jól érzem magam a társaságában. Persze mindamellett, hogy jól kijövünk nem kerülte el a figyelmemet néhány apróság. Mint például a hirtelen magyarázat nélküli eltűnéseik, és amikor rákérdez az ember mindig az a válasz; csak el kellett intéznem valamit. Úgy döntöttem, ha valami igazán fontos dologról lesz szó, úgyis elmondják majd.

Bár elfáradtam a nap folyamán egy teendő még hátra volt, így felkaptam a kocsi kulcsot, amit még Jacob adott oda nekem, és beültem a nem túl fiatal Volkswagen Rabbitba, majd elhajtottam a kedvenc kis boltomba, mert ideje volt bevásárolnom.

Az üzlet most is dugig volt tekintve, hogy ez az egyetlen normális bolt a környéken. Eltartott egy ideig, míg mindent összeszedtem, de miután megvolt, amit akartam beálltam a kassza előtt álló terjedelmes sorba. A vártnál gyorsabban haladt és miután végre én is kifizethettem mindent nagy nehezen kicipekedtem az autóig. A hó már régen feledésbe merült, de Forkshoz híven az eső most sem maradt el. Mire mindent bepakoltam a hátsó ülésre jócskán megáztam. Az eső sűrű cseppekben verdeste a szélvédőt és az ablaktörlő sem segített rajra túlságosan, így kicsit tovább tartott a hazafelé tartó út. Mikor aztán végre megérkeztem, kipattantam az autóból és amilyen gyorsan csak tudtam becipeltem mindent. A ruhámból csurgott a víz, a hajam pedig teljes mértékben rám tapadt. Mivel nem akartam az egész házat eláztatni gyorsan ledobtam magamról a gönceimet és óvatos léptekkel a fürdőszobához igyekeztem. Ekkor azonban különös hang csapta meg a fülem. Olyan volt mintha folyt volna odabent a víz. Biztosan tudtam, hogy én nem hagytam nyitva a csapot, ugyanis ma még csak hozzá sem értem. Na de akkor ki a fene lehet bent? Először pánikolni kezdtem majd erőt vettem magamon és a konyhába siettem. Persze ügyeltem arra, hogy még véletlenül se csapjak zajt. Így is örülhetek, hogy az eddigi zajongásomra nem figyelt fel. Különben is milyen betörő az, aki neki áll fürödni a kirabolni szánt házban? A kezembe kaptam az első tárgyat, egy üveg vörös bort, amit holnap estére tartogattam. Mély levegőt vettem aztán halkan lenyomtam a kilincset. A torkomban dobogott a szívem, a lélegzetem pedig egyre kapkodóbbá vált. Mikor sikerült észrevétlenül belépnem a fürdőbe az ajtót nyitva hagytam arra az eshetőségre, ha futásnak kell erednem. Lágy léptekkel közeledtem a zuhanykabin felé. A pára teljesen ellepte a zuhanykabin üvegét így csupán annyit következtethettem le, hogy férfi az illető. Nem mintha ez megnyugtatott volna. Még mielőtt felfoghattam volna, mi történik a fülke ajtaja kivágódott én pedig ijedtemben felsikkantottam. A fülsértő hangnak köszönhetően azonnal lebuktam és gondolkodás nélkül hozzá vágtam a kezemben szorongatott üveget. Fogalmam sem volt arról, hogy eltaláltam-e. Majdhogynem hisztérikus állapotba kerültem és mindent, ami csak a kezem ügyébe került hozzá vágtam a betolakodóhoz.

– Mi a francot keres itt? Azonnal hagyja el a házat! – sikítottam, ahogyan csak a torkomon kifért. Az idegen ekkor kilépett a bortól úszó kőpadlóra. A fogas felé kapott majd magára tekert egy törülközőt.

– Áúú! Ezt inkább én kérdezném tőled! – Erőteljes, férfias hangjától megremegett a gyomrom a szívem pedig dobbant egy hatalmasat. Nagyon megijedtem! Csetlő-botló léptekkel közeledett felém, szemét törölgetve a belecsappanó bor miatt. Egyre közelebb ért én pedig ismét pánikba estem. Itt volt az ideje annak, hogy futásnak eredjek. Szerencsétlenségemet alátámasztó esetek egyike volt a pillanat, amikor a csupasz talpam megcsúszott a padlón. – Jól vagy? – szólalt meg ismét.

– Semmi köze hozzá! Tűnjön innen, ne mondjam még egyszer vagy hívom a rendőrséget! – Magas férfi volt, izmos, de még milyen izmos! Tehát okkal rémültem halálra tőle. Úgy tűnt sikerült igazán felbőszítenem, főleg, hogy ismét neki vágtam valamit, ami jól fejbe kólintotta őt. Miután sikerült feltápászkodnom a földről, a falba kapaszkodva kirohantam a fürdőszobából, illetve csak rohantam volna, ha az a vadállat el nem kapja a karomat. Hiába volt minden próbálkozásom, amit a menekülés érdekében vetettem be egyszerűen képtelen voltam kiszabadulni a fogva tartó kezek közül.

– Nyugodj már le! Tiszta őrült vagy! – Szavai csak még jobban felkorbácsolták az idegeimet és újabb szítok szavak hagyták el ajkaimat.

– Még hogy őrült! Maga az őrült, mit keres a házamban?! – A csapkodást továbbra sem hagytam abba, legalábbis addig nem, amíg meg nem fogta a másik kezemet is. Fogása erős volt, de nem annyira, hogy tényleg fájjon. Hirtelen szembe fordított magával. Hiába minden erőfeszítés nem bírtam az erejével. Az első alkalom volt, hogy egymás szemébe néztünk. Tekintete vad és villámokat szóró. Egy pillanatra mintha zavarodottság suhant volna át az arcán, de aztán rendezte a vonásait.

– A te házadban? – szűrte a fogai közt. Lehelete súrolta az arcom, a testéből áradó hő pedig letaglózott. A bőrünk összeért, aminek köszönhetően eszembe jutott, hogy még mindig fehérneműben vagyok, méghozzá csurom vizes fehérneműben. Mondanom sem kell, hogy azonnal fülig vörösödtem.

– Igen az enyémben, most pedig azonnal engedjen el maga barom! – Félelmetes volt az ahogyan rám nézett. Mikor azonban meghallottam amint felnevet teljesen elvesztettem a fonalat. Az első gondolatom az volt, hogy egy pszichopatával van dolgom, a második pedig, hogy az ajtó innen úgy tizenöt méterre lehet, ami azt jelenti nem lenne elég időm elérni azt még mielőtt újra el nem kapna, tehát ki kell tervelnem egy másik menekülési útvonalat.

– Hát ez igazán érdekes! – A nevetése alábbhagyott, de tekintetemet továbbra sem engedte. – Főleg azért mert ez a ház az enyém! – vágta a képembe merev arccal. Először azért nem szóltam semmit, mert a kikívánkozó szavak a torkomon akadtak, aztán meg azért nem, mert az egész lényemet elárasztotta a szégyenérzet. Nem csupán amiatt, mert továbbra is pucérkodtam egy idegen férfi előtt, hanem mert hatalmas butaságot követtem el.

– Paul? – A hangom alig volt hallható, nem csoda mivel teljesen le voltam döbbenve, sokkolva meg kitudja még milyen hatások értek abban a pillanatban. Nem szólt egy szót sem, csak elengedte a csuklómat és pár lépést hátrált. A fejem teljesen kitisztult, az iménti hisztérikus állapot pedig maradéktalanul eltűnt. Azt sem tudtam mit mondhatnék vagy, hogy hova bújjak szégyenemben. – Annyira sajnálom! – bukott ki belőlem végül. Ahelyett, hogy mondott volna bármit is újra eltűnt a fürdőszobában. Egy ideig egy helyben toporogtam majd anélkül, hogy tudtam volna, mit csinálok megindultam utána. Az ajtó rényire nyitva volt így gondoltam szabad a bejárás. Hát azt hiszem ismét tévedtem ugyanis épp abban a pillanatban került fel rá az alsónadrágja. Szerencsére későn érkeztem ahhoz, hogy bármi olyat lássak, ami már nekem is sok lenne, de ahhoz elég korán, hogy még ebben az állapotban is formásnak ítélt hátsójának látványa bevésse magát az emlékezetembe. A padlóra pillantva észrevételeztem, hogy a kifolyt bor fel lett takarítva, az üvegszilánkok pedig egy helyre vannak gyűjtve. Ismét belém hatolt a bűntudat, de honnan kellett volna tudnom? Hiszen sosem láttam őt, még csak egy Istenverte fotót sem az elmúlt három hónap alatt! – Ne haragudj, kérlek! Én nem tudtam… – Nem nézett rám, nem reagált semmit csak felém dobott egy tiszta törülközőt. Magam köré tekertem és kimentem a konyhába. Mivel Paul még mindig a mosdóban volt nem volt alkalmam lemosni magamról a rám száradt esőcseppeket.

Addig is míg várakoztam bepakoltam a hűtőbe. A fürdő felől kisebb zaj szűrődött ki így gondoltam megnézem minden rendben van-e. Az ajtón belépve láthattam amint Paul ott áll a tükörrel szemben. Először nem tudtam kivenni mit is csinál pontosan, de amikor beljebb léptem észrevettem a bal vállában lévő apró üvegszilánkokat. Ijedtemben a szám elé kaptam a kezem és nem túl kedves szavakkal illettem magamat a fejemben.

– Jesszus! – Pillantása az enyémbe fúródott, de csak néhány másodpercre majd tovább próbálkozott. Gondolkodás nélkül odarohantam, hogy segíthessek, hiszen elvégre az egész az én hibámból történt. – Hagyd, hogy segítsek! – Úgy tett, mint aki tényleg nem hallja, hogy hozzá beszélek, ami őszintén szólva kicsit felbőszített. – Igazán megszólalhatnál végre, vagy tudod mit, nem kell, hogy mondj bármit is csak hagyd, hogy segítsek, aztán ígérem lelépek! – Nem vártam meg mit felel, vagy hogy egyáltalán felel e, a szekrénybe nyúltam és előszedtem mindent amire csak szükségem lehet. Megragadtam a karját, persze ügyelve arra, hogy ne okozzak további fájdalmat neki majd leültettem a nappaliban lévő kanapéra. Hogy minél könnyebben hozzáférhessek a sebhez mellette foglaltam helyet. Mikor közelebbről is megnéztem ismét bűntudatom támadt. A csipeszért nyúltam, hogy aztán a leggyengédebb mozdulatokkal megpróbáljam kiszedni a benne maradt apró üvegszilánkokat. Talán egyetlen egyszer hallatott némi hangot a mellettem ülő férfi.

Mikor minden nem oda illőt eltávolítottam, a fertőtlenítőért nyúltam.

– Ez most kicsit csípni fog! – figyelmeztettem majd a jól átitatott gézlappal kitisztítottam a sebét. Furcsa volt ennyire közel lenni hozzá, úgy éreztem mintha egyre melegebb lenne a szobában. Akarva vagy akaratlanul is olyan helyekre siklott a tekintetem ahová nem illett volna. Nem szégyenlősködött továbbra is egy szál alsónadrágban feszített mellettem. Kidolgozott felsőtestét nem fedte semmi így láthattam minden tökéletesen domborodó izmot, azt, ahogyan meg-megvonaglottak, amikor a sebnél matattam. – Még egyszer ne haragudj, amiért ekkora idióta voltam! – Úgy éreztem még egyszer bocsánatot kell kérnem tőle annak ellenére, hogy csöppnyi kedvességet sem mutatott irányomba. Bár lehetséges, hogy én is így viselkedtem volna a helyében.

– Fölösleges ennyiszer elnézést kérned! Nem haltam bele, úgyhogy szerintem túlléphetünk a dolgon. – Azt hiszem ez volt a leghosszabb monológ, amit eddig hallottam tőle. A hangja most is férfiasan csengett szavai azonban sértő hangvételűek voltak. A ragtapaszért nyúlt a sebére nyomta majd hirtelen felpattant mellőlem.

– Ahogy gondolod, nem kérek többször bocsánatot. Most elmegyek, lezuhanyozom, aztán összepakolok, és holnap eltűnök. Ne aggódj, mire felébredsz már itt sem leszek! – Most én pattantam fel a kanapéról és egyenest a fürdőszobát céloztam meg. Magamra zártam az ajtót, megszabadultam végre a maradék ruhadarabjaimtól is. A forró víz jól eső érzéssel töltött el, de most ez sem segített a hangulatomon. Piszkosul éreztem magam annak ellenére is, hogy láthatóan egy igazi seggfejjel van dolgom. Miután lefürödtem összetakarítottam a kupit, amit okoztam majd felsiettem a szobámba. Az ágyon ülve még jól megnéztem magamnak a szobát, amiben az elmúlt hónapokat töltöttem, amiben azt az életemet töltöttem, amire emlékszem. Mélyet sóhajtva végül úgy döntöttem ideje hozzákezdenem a pakolásnak. Na, nem mintha túl sok cuccom lenne, csupán annyi, amit még anno Alice-től kaptam és egy-két új darab. A szekrényben matattam éppen, amikor halk kopogtatás hallatszott az ajtó felől.

– Tessék! – Végtére is ez az ő háza oda volt szabad bejárása ahova csak kívánta.

– Ne haragudj, amiért ekkora tahó voltam! Teljesen megfeledkeztem arról, hogy most itt laksz. Természetesen nem kell elmenned, addig maradsz ameddig szeretnél. – Nem tagadom kicsit meglepett ez a fordulat. Semmiképpen sem szerettem volna a terhére lenni viszont nagyon menni sem akaródzott.

– Nem gond, de nem akarok púp lenni a hátadon úgyhogy…

– Mint mondtam nyugodtan maradj! – Minő csoda még egy gyenge mosolyt is megengedett magának, amitől titokban megjegyezném csak még szexibbé vált.

– Köszönöm. – Arra gondoltam, ha már ő megengedett egy mosolyt, akkor akár én is megtehetem. Láthatóan zavarba jött, ami igen mókás volt tekintve, hogy milyen férfiról van szó.

– Mint arra már magam is rájöttem te jól tudod ki vagyok, most már esetleg te is elárulhatnád a neved. – Még mindig az ajtóban ácsorgott, lezseren a félfának támaszkodva.

– Amira vagyok.

– Hát akkor, szia, Amira! – Beljebb lépett majd felém nyújtotta a kezét.

– Szia, Paul! – Apró tenyerem elveszett férfias termetű kezében. Érintése kellemes és forró volt. Mi van ezekkel a La Push-i pasikkal?

– Ne haragudj, de most azt hiszem elmegyek és alszom egyet. Elég hosszú volt az út, de holnap mindenképpen beszélünk, ha már lakótársakká váltunk. – A mosolya csak félig volt őszinte. Látszott rajta, hogy tényleg fáradt és meggyötört. Ráfért a pihenés, úgyhogy nem is ellenkeztem vele.

– Persze, persze jó éjt!

– Jó éjt, Amira!

– Paul! – szóltam utána még mielőtt eltűnt volna. – Nagyon fáj? – Elkomorult az arca, úgy tűnt mintha egy pillanatra egy egészen más helyen járt volna, aztán ismét rám nézett, bús mosolyra húzta ajkait majd ennyit mondott:

– Kutya bajom! – Aztán elment.

Megkönnyebbültem. Igen határozottan így éreztem s bár a Paullal való első találkozásom nem éppen a legjobban alakult nem tartom lehetetlennek, hogy idővel jó kapcsolatot alakítsunk ki. Sokkal nyugodtabban feküdtem le azon az estén és nem csak azért, mert végül megoldódott a nézeteltérésem Paullal, hanem mert az által, hogy tudtam itt van a szomszéd szobában, biztonságban éreztem magam.

Reggel viszonylag hamar felkeltem legalábbis ahhoz képest, hogy a mai műszak nem az enyém a kórházban. Mivel visszaalvásról szó sem lehetett kimásztam a puha ágyból és felöltöztem. Igaz nem vittem túlzásba csak egy fekete sortot és egy piros árnyalatú kockás inget vettem fel, ezt is csak azért mert nem szerettem volna ismét lengén illegetni magam Paul előtt, azt hiszem tegnap túlságosan s sokat látott belőlem.

A konyhába érve már tudtam mi lesz a reggeli és örömmel töltött el a gondolat, hogy végre nem kell egyedül elfogyasztanom majd. Mivel a bevásárlás alkalmával minden hozzávalót megvettem nem is volt kérdéses, hogy palacsinta lesz terítéken. Bekapcsoltam a rádiót, persze ügyelve arra, hogy ne legyen túl hangos, nem szerettem volna felkelteni Pault. A tészta hamar kész lett és már csak sütnöm kellett. Fogalmam sem volt milyen étvágya lehet ennek a pasinak, de ha figyelembe vesszük Jacobot és Davidet kétségtelenül nagy, így bőven készültem erre az eshetőségre is. Még vagy két palacsintára elegendő tészta maradt a tálban, amikor Paul csoszogó léptekkel, nyúzott ábrázattal megjelent a konyhában.

– Jó reggelt! – Magam sem tudom mitől voltam ennyire lelkes, de úgy éreztem szép nap elé nézünk.

– Jó reggelt! – köszönt ő is, bár kevesebb buzgalommal a hangjában. – Te mindig ilyen feldobott vagy reggelenként? – kérdezte miközben töltött magának egy csésze kávét.

– Általában, de ma valamiért még inkább! Lehet azért mert remekül aludtam az éjjel – feleltem mosolyogva. A palacsintákat szépen elrendeztem egy tányéron majd minden finomságot, amire csak szükség lehet mellé tálaltam. – Jó étvágyat! – mondtam majd lehuppantam vele szemben. – Remélem, szereted a palacsintát, de ha nem akkor szólj, csinálhatok valami mást! – ajánlottam fel.

– Imádom a palacsintát, köszönöm. – Mosolygott. De most úgy igazán! Tudjátok, amikor nem csak az ajkunk, de a szemünk is örül. – Jó étvágyat! – mondta majd bekapott egy falatot. Nem tehetek róla, de nem bírtam megállni, hogy néha-néha felé ne lessek. Újságot olvasott, evett és jóízűen kortyolgatta a kávéját. Semmi különlegesség nem volt a mozdulataiban mégsem bírtam megállni, hogy ne nézzem.

– Na és hol laktál mielőtt ideköltöztél volna? – Kérdése meglepett. Ezek szerint senki sem mesélt neki rólam, arról miért is vagyok itt tulajdonképpen.

– Nem tudom – feleltem, mire tekintetében kétkedő fény gyúlt. Biztosra vettem, hogy azon gondolkodik éppen, vajon hány kerekem hiányozhat a szükséges négyből.

– Az meg hogy lehet? Az ember általában tudni szokta hol élte az életét. – Az újságot letette a pultra, felemelte a kávéscsészét és ivott belőle, tekintetét azonban rajtam tartotta.

– Úgy ahogy mondod, általában. De nem akkor, ha az ember amnéziás. – Most nekem sikerült meghökkentenem őt. Pontosan úgy festett mit én tegnap. Legszívesebben visszaszívta volna minden szavát, de már túl késő volt.

– Ne haragudj, nem tudtam – szabadkozott rögvest.

– Oda se neki, valóban nem tudhattad és nem is tehetsz arról, hogy így történt. – Nem úgy tűnt, mint aki elégedett, de nem firtatta tovább még annak ellenére sem, hogy igenis érdekelte miként esett meg velem a dolog. – Fél évvel ezelőtt volt egy szívrohamom. – Nem számított arra, hogy csak így beavatom anélkül, hogy kérnie kellett volna. – Port Angelesben voltam, amikor történt. Összeestem az utcán majd behoztak ide a kórházba, ahol aztán… meghaltam. – Nem csoda, hogy meghökkent én magam is nehezen dolgoztam fel a tényt miszerint én már egyszer meghaltam. – Szerencsére sikerült újraéleszteniük, de szinte azonnal kómába zuhantam, amiből fel sem keltem több mint három hónapig. Mikor magamhoz tértem teljes képszakadás. Még a saját nevemre sem emlékeztem. – Szüksége volt pár percre, hogy megemészthesse a hallottakat, pedig idegenek voltunk egymás számára.

– De akkor, hogyan derítetted ki a neved? Nálad voltak az irataid? – kérdezte.

– A személyi igazolványom volt nálam semmi más. Abból tudták a nevem, na meg persze állítólag már jártam korábban a kórházban és doktor Carlisle emlékezett rám – feleltem.

– Na, de akkor nyilván vagy tartva a gépükben. A címed, édesanyád neve, hasonlók?

– A cím, ami benne van a gépükben már öt éve nem létezik. Árvaházként üzemelt, de ma már csak egy omladozó épület.

– Nem is szeretnél utána járni a dolgoknak? – kérdezte kíváncsian.

– Hát, hogy a fenébe ne szeretném, de ahhoz, hogy kideríthessek mindent szükségem van pénzre, méghozzá nem kevésre. Hála Carlisle-nak most már van munkám, és ha minden jól megy, akkor már a jövőhónapban neki láthatok. – Mintha elgondolkodott volna egy kicsit aztán felállt és a mosogatóba pakolta a szennyest.

– Ennyi idő elteltével sem keresett senki? – tette fel a követező kérdését.

– Nem, de lehet jobb is, hiszen úgysem emlékeznék rájuk, számomra ugyanúgy idegenek lennének, mint… te. Mostanra már azért szereztem barátokat és egész jól be is illeszkedtem.

– Értem, hát ha fuvarra van szükséged vagy ilyesmi szólj és ha tudok, segítek – ajánlotta fel kedvesen.

– Köszönöm.

– A reggeli finom volt, köszönöm, de most el kell mennem egy kicsit. A többiek még nem is tudják, hogy hazajöttem. Gondolom, később találkozunk.

– Igen… – Felszaladt az emeletre majd néhány perccel később már cakkba vágottan tért vissza. Felkapta a kulcsokat aztán elment.

Megint egyedül voltam a házban. Ráérősen összepakoltam, elmosogattam aztán leheveredtem a tv elé. Ide-oda kapcsolgattam a csatornákat, de semmi sem ragadta meg a figyelmemet. A napot olvasással, zenehallgatással töltöttem. Jó volt pihengetni kicsit, mert az elmúlt pár hétben egy szabad napom sem volt. Viszont némi hátrányom is származott belőle mégpedig, hogy kicsit untam magam. Szívesen beszélgettem volna még Paullal, de még mindig nem érkezett haza ráadásul közel sem biztos, hogy neki lett volna hozzá kedve.

Nyolc óra tájt csengettek a bejárati ajtón. Először nem sejtettem ki lehet az, aztán hirtelen eszembe jutott a ma estére megbeszélt összeröffenés. Sietve nyitottam ki az ajtót, és ahogyan azt gondoltam Leah, Matt és David állt mögötte.

– Már azt hittük itthon sem vagy! – mondta Leah majd miután szélesre tártam az ajtót bejöttek szépen sorjában.

– De, de csak zenét hallgattam és nem hallottam meg rögtön, hogy csengettetek. – Automatikusan becsődültek a konyhába és leültek a pulthoz.

– Szóval hoztam egy csomó izgis filmet, amiket egytől-egyik szándékomban áll megnézni ma veletek srácok! – jelentette be David majd kivette őket a táskájából és egy halomban elénk helyezte. – Válasszatok, mi legyen az első?

– Srácok azt hiszem el kéne halasztanunk most ezt. – Persze rögtön rám néztek és a szemükben ott villogott a kérdés: Mi van?

– Valami baj van? – kérdezte rögtön Leah.

– Nem nincs baj csak… most nem alkalmas azt hiszem. – Egyszerűen csak ki kellett volna nyögnöm, hogy Paul hazatért és nem akarok újabb összetűzésbe keveredni vele, de valamiért nem ment.

– Mégis mi az, ami miatt hirtelen alkalmatlanná vált? – szegezte nekem a kérdést Leah. Ám még mielőtt bármit is válaszolhattam volna az ajtó újra kinyílt és Paul megjelent. Úgy tűnt meglepődtek, hogy itt látják.

– Hazajöttél – szólalt meg David. Azonban volt valami furcsa abban, ahogyan tette azt. A két férfi között szinte szikrázott a levegő, rajtam pedig kitört a frász.

Végzet kvíz

31 kérdés 55 elérhető pont.

Csupán annyi a dolgod, hogy jól válaszolj a kérdésekre és ez által minél több pontot összegyűjts! A kvízben 31 kérdést találsz és mind egytől egyig a Harc a végzet ellenhez illetve a Harc egy új végzetérthez kapcsolódik. A Harc egy új végzetért esetében természetesen csak az eddig fent lévő Prológusra és a 3 fejezetre terjed ki a játék. Minden válasz megtalálható a blogon, szóval hajrá!

AHHOZ, HOGY A JÁTÉK ELINDULJON MINIMUM 10 RÉSZTVEVŐ SZÜKSÉGES!

Nyeremények: 1. Szabadon választott téma szerint kap egy általam írt novellát. 2. Megtudhat két titkot a történettel kapcsolatban. 3. Ha blogtárs 1 hónapnyi hirdetés feltűnő helyen és módon, amennyiben nem válaszolok egyetlen kérdésére.